Színes, magyar vígjáték, kisjátékfilm. 21 perc.
Rendező:
Zoltán Kálmánczhelyi
Angéla Stefanovics
Szereplők:
Zsolt Végh
Tamás Kalmár
Gábor Dióssy
Péter Lecsö
Sándor Csányi
Tartalom:
"A film Isten földi kalandjairól szól. Az Úr kilép a mennyország kapuján, a huzat becsapja az ajtót, erre ő ijedtében leejti a kulcsot a Földre. Mit van mit tenni, le kell érte menni...
A történet itt és most játszódik, kis Hazánkban, ahol még az Isten sem tud kiigazodni. Az ötletet egyikünk álma adta, amelyben Isten úgy néz ki, mint egy normális, hétköznapi ember. És miért ne elevenedhetne meg ez az álom, hogy Isten itt jár közöttünk, akár a barátunk is lehet, elszív velünk egy jó cigit..."
Nem hiszem, hogy létezik olyan ember kis hazánkban, aki még nem látta eme remek alkotást, de ha mégis, akkor most azonnal pótolhatja ezt a hiányosságot itt és most:
Nem túlzok, ha azt mondom, hogy én már ötvenszer láttam, de még mindig tudok rajta nevetni. Az egyik legjobb magyar vígjáték szerintem, ami a kis költségvetés ellenére is nagyságrendekkel élvezhetőbb és viccesebb, mint a túlsztárolt hazai filmek.
Egyetlen negatívumot tudnék említeni, az pedig a mű hossza, mást nem tudok felhozni.
Kötelező alkotás, ne hagyja ki senki!
Imdb: 7.7 / 10
HW Ground: 10 / 10
Utolsó kommentek