Színes, angol, német, sci-fi, thriller. 108 perc.
Rendező:
Christian Alvart
Szereplők:
Dennis Quaid
Ben Foster
Cam Gigandet
Antje Traue
Cung Le
Tartalom:
Egy látszólag elhagyatott űrhajó legénységének két tagja magához tér a hibernálásból, ám fogalmuk sincsen sem arról, hol vannak és mi a feladatuk, sem arról, mennyi idő telt el lefagyasztásuk óta. A koromsötétben pokolian gyorsan rádöbbennek arra, hogy nincsenek egyedül, ráadásul az űrhajó belsejéből szűrődő csikorgó morajlás sem ígér semmi jót...
Előre leszögezném: Nem szeretem a sci-fi műfaját, a leírt véleményem pedig szigorúan SZUBJEKTÍV!
Olvasgattam a filmről fórumokon, ahol 95 százalékban (!!!) pozitív értékeléseket láttam. Ez a tény, illetve a jól összevágott trailer meggyőzött arról, hogy ezt a filmet érdemes megnézni...Tévedtem! Második nekifutásra tudtam csak befejezni, emellett szinte végig unatkoztam a 'múvi' alatt, a történet is következetlen plusz választ sem kapunk fontos dolgokra.
Maga a film lényege tetszett, de nem érte meg megnézni érte 108 percet.
Talán azoknak ajánlanám a mozit, akiknek bejött az Alien sorozat, vagy a halálhajó c. alkotás. Úgy gondolom, hogy akik hozzám hasonlóan nem kedvelik a science fiction-t, ettől a filmtől se változik meg a véleményük.
Imdb: 6.8 / 10
HW Ground: 4.8 / 10
Utolsó kommentek